• 2018 Már. 12.
    09:25

    A vezető kedvezményezett (Muraszombat Város Önkormányzata) képviseletében dr. Aleksander Jevšek 2017. március 27-én aláírta a GO IN NATURE című projekt támogatási szerződését.
    A projekt megvalósítási időszaka 2017. március 1-jétől 2020. február 29-ig tart.

    A projekt hivatalos nyitórendezvényét 2017. május 16-án tartottuk szakmai tanulmányúttal egybekötve 45 fő részvételével. A program keretében a dél-zalai, szlovén határhoz közel eső térség látványosságait mutattuk be a résztvevők számára, akik között köszönthettük többek között dr. Aleksander Jevšeket, Muraszombat város polgármesterét, a partnerek képviselőit, valamint dr. Kovács Ildikó külgazdasági attasét is, aki Magyarország Lendvai Főkonzulátusa képviseletében vett részt az eseményen.

     

    hivatalos megnyitó a bödeházai Barátság Parkban volt, melynek különleges hangulata magával ragadta a megjelenteket. A nap folyamán ellátogattunk a Lentiben található kiállítótermünkbe, a vasútüzembe, majd a Budafai Arborétumba, és végül a Vétyemi Ősbükkösben zártuk a napot.

     

    A résztvevők kellemes élményekkel teli napot tölthettek el, a Szlovéniából érkezők nagy része egyáltalán nem ismerte a bemutatott helyszíneket, melyek a későbbiekben a térség többnapos programcsomagjainak részei lesznek.

     

    Gál Károly, Godinek-Tóth Anita

    Fotó: Godinek-Tóth Anita

     

    KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA:

    Elindult a GO IN NATURE projekt

     

    ESEMENÉNYNAPTÁR:
    2017. május 16. A projekt hivatalos nyitórendezvénye